Ebben a tanévben újra szakköröket indítottunk, ahol tanulóink hasznosan tölthetik el idejüket. Négyféle tevékenységből lehetett választani: színjátszó, sport, robotika és kézműves/kreatív szakkör.
Iskolánk közös rendezvényt szervezett szeptember 29-én településünk önkormányzatával. A Szent Mihály napi fonóban a gyerekek kukoricát foszthattak, morzsolhattak, darálhattak, valamint kipróbálhatták a nemezelést, ördöglakatolást, gombócjósdát és csuhébabát is készíthettek.
Ugyanezen a napon a bánhorváti Kazinczy Gábor Általános Iskola „apród” csapata példamutató, eredményes versenyzéssel vett részt a MATASZ VII. Honvédelmi Többtusa versenyén a Lezák lőtéren.
A Magyar Népmese Napját minden alsós osztályban megünnepeltük, beépítettük a matematika, olvasás és rajz órákba is.